Sérülés utáni rehabilitáció normál edzhetőségig
Sportsérülések után többlépcsős folyamat vezet a maximális sportteljesítmény ismételt eléréséhez, ez a folyamat a sportrehabilitáció. Az első lépés a sérült sportoló minél hamarabb történő szakember általi ellátása, ami optimális esetben sportorvos traumatológus által történik. A szakorvosi ellátást követően meg kell bizonyosodni a sérülés súlyosságáról, felállítani a helyes diagnózist. A diagnózist felállítása után, több eshetőség fennállhat, a sérülés jellegétől és súlyosságától függően. Amennyiben műtéti beavatkozásra nincs szükség, úgy pihentetés, fizioterapeuta általi ellátás, vagy a gyógytornásszal történő közös munka kezdődik meg, egészen az egészséges mozgáskép visszaállításáig. Ezt követően a rehabilitációs edzővel folytatódik az együttműködés, amíg sportághoz szükséges izomzati és neuromuszkuláris rendszer készen nem áll a teljes terhelhetőségre.
Milyen sérüléseket kell rehabilitálni?
Sportsérülés minden olyan kóros elváltozás, ami a sportolás folyamán keletkezik, orvosi kezelést igényel, meggátolja a sporttevékenységet és szociális- vagy gazdasági hátrányokkal jár. A sportsérülések lehetnek akut vagy fáradásos sérülések. Az akut sérülések egy jól meghatározható időpontban bekövetkezett makrotrauma hatására jönnek létre. Ezeket okozhatja külső tényező, például, amikor két labdarúgó összerúg, vagy okozhatja belső tényező, például, amikor egy izom olyan erősen megfeszül, hogy a csontról, ahol tapad, leszakítja magát. A sérülést bekövetkeztekor károsodást szenvednek a hajszálerek, melynek következményeképpen vérömleny keletkezik a sérülés helyén. A vérömlenyek miatt a folyamatban helyi gyulladás keletkezik, majd regeneráció, és végül a remodelláció. A leggyakoribb akut sérülése:
- a zúzódások;
- a rándulások;
- a szakadások;
- a ficamok;
- a törések.
A sérülések másik nagy csoportja a túlterheléses, vagy más néven a fáradásos sérülések. Ezek akkor jönnek létre, amikor ismételten és folyamatosan olyan terhelésnek van kitéve a sportoló, amely nagyobb kárt okoz a szervezetben, mint amekkorát az két edzés között képes helyreállítani (tehát nagyobb a terhelés, mint a szervezet regenerálódó képessége). Így a károk egymásra sokasodnak. Ennek eredménye általában:
- az izomok és az ínak csontos tapadásának gyulladásai,
- az íngyulladások;
- az ínhüvelygyulladások;
- a csonthártyagyulladások;
- az izomgyulladások;
- a tömlőgyulladások;
- a fáradásos törések;
- a porcfelszín-károsodások;
- az ízületi kopások.
A sportrehabilitáció jelentőssége
Amennyiben a sportsérüléseket nem vagy helytelenül kezelik, krónikussá válhatnak és maradandó negatív elváltozásokat eredményezhetnek, teljesítménycsökkenéshez vezethet. Másik komoly kockázat ilyen esetekben az újrasérülés, ami nem csak teljesítménycsökkenést eredményez, hanem meg is gátolja a sportolást. Az újrasérülést általában a nem megfelelő rehabilitáció eredményezi, és csökkenti az esélyét a teljes felépülésnek.
A rehabilitáció már a sérülés bekövetkeztének pillanatától megkezdődik. Fontos, hogy az akut ellátás milyen minőségű, hogy helyesen legyen megítélve a sérülés súlyossága, megfelelő diagnózis legyen felállítva. Érthetően ezek képezik az alapját a sportrehabilitációnak. A sportorvos feladata, hogy megítélje a sportoló számára a folyamat passzív és aktív részeinek határát, azaz, hogy a sportsérülés bekövetkezte után mennyi ideig kell pihentetni a testrészt, mielőtt megkezdődne a mozgással történő helyreállítás fázisa. A túl korai terhelés veszélyezteti a felépülés sikerét, illetve visszaesést eredményez, ugyanakkor a nem időben megkezdett aktív rehabilitáció időveszteséget okoz. Az egész folyamatra igaz ez, ezért nem csak a foglalkozás és kezelések tartalma döntő a sikeres rehabilitációt tekintve, hanem a felépülés stádiumának megfelelő alkalmazásuk, illetve az egymáshoz való kapcsolásuk, hangolásuk.
